365 házfalra égett árnyék

Háromszázhatvanöt hópehely Hullott le. Ránk köszön a patak: „Jó reggelt!” A fenyők rakétái Kilövésre készen állnak. A hegytetőn már készülődik A fordított szivárvány. Érintésem gyantája bőrödön, Fenyőillatú vagy. Örökzöld nyugalomban A lélek omlásveszélye.

/Acsai Roland: Háromszázhatvanöt/

--------------------------------------------------------

A harminc körüli, vézna idegen taxival jön és késve. Őt hívjuk meg minden karácsonyi ebédre. Ő távolba szakadt apánk, vagy: rossz útra tért húgunk, ő aki keresetét erre az útra kuporgatta, aki nyakán átvetett sállal ül a brokátruhás nők és pecsétgyűrűs férfiak között, vaskos történeteket mond és ujjait a spárgamártásban áztatja közben. Türelmünk családi próbája ez a nap, ahogy a puding próbája az evés. Ha ünnepi mosolyunk töretlen, befelé csorgó könnyeink túlzottan is sósak, lélegzetvételünk túl szapora s félünk, újra látnunk az elveszettet, kár volt. De ki értene egy hangot a hangok összefüggése nélkül? Ő, aki asztalhoz vezetett minket, asztalt bont, elmosogat, felmos. A maradékot háromszáz hatvanöt részre osztja, és köszönés nélkül távozik. Ő a bűnbak, depressziónk és viszályunk kiváltó oka. Ő az áldozati bárány, fehér abroszunkon otthagyja vére pecsétfoltjait.

/Takács Zsuzsa: A karácsonyi vendég/