top of page

Próza, avagy a fikció érdes illata

 

Az Álmok Tengere sem parttalan...
(igaz, hogy csupán álom-partja van);
az Álmok Tengere félelmesebb,
mint a szokott veszélyű tengerek; 

 

                                            /Fodor Ákos/

 

Prózaféleség:

 

 

Többen írok, mert eleve többen vagyok, és nem kevesen.

 

Most mindent felhasználok itt, mindent, ami a folytonos jelenben közeled felém (aka tudtalan grammatika), a kézenfekvőtől a legelvontabb dolgokig.


Hogy felismerhetetlen legyen, átírom a szóformákat, ügyes kis álneveket osztogatok magamnak is, másoknak is. Miért őrizgetem mégis a nevemet? Szokásból, kizárólag csak szokásból. Hogy ez egyszer önmagamat is felismerhetetlenné tegyem a sok én között. Hogy felfoghatatlan legyen, de ne én legyek felismerhetetlen, hanem az, ami cselekvésre, gondolkodásra késztet engem, téged, bennünket. Hogy kényszerlüljünk ráérezni, mi is mozgat(ja a bészédünket). Továbbá azért, mert kellemes úgy beszélni, ahogy mindenki más, s azt mondani, virrad, vagy megértelek, vagy Dimitrov, pedig mindenki tudja, ez egyfajta beszédmód csupán.

 

Nem arról van szó, hogy eljussunk addig a pontig, amikor az ember már nem mondja: én — odáig kellene eljutni, ahol már nincs fontossága annak, hogy mondjuk-e vagy sem. Ahol már mi sem vagyunk önmagunk, hanem azzá a valamivivé válunk, ami mozgat.

 

Mindenki megismeri az övéit. Segítettek, belélegeztek, megsokszoroztak minket. Ez sorsvonal. Továbbadod: megismered a tieidet, mert segítettél nekik, belélegezted és megsokszoroztad őket. Ez már a továbbadott sorsod.

 

Mindenki más nyelven beszél. Ezért kell nekem is több nyelven beszélnem/értenem - miközben indenki tudja,

"ez egyfajta beszédmód csupán" ...

... vagy, nem csupán csak.

 

 

Az emberi jelenséghez a lassú írás, a képzelet világait bejáró ráérős módszer visz közelebb.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



A nyelv előtti emlékképek ilyenek. Felvilágolnak. Világot teremtenek, mert világunk alapképei, melyekről fogalmilag még nem tudjuk, hogy micsodák, a jelenségeket jelölő szavakat jóval később tudjuk meg. Ez is "egyfajta beszédmód", más nyelven, más nyelvtan szerint, rejtetten, mégis meghatározóan nyelv, érthető nyelv.

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

. . .  nem igazán akarjuk amire vágyunk . . .  

 

 

 

Bodor így sejtet patofizikát:

 

"A Monbijou utcában, ahol minden csupa kő, füstös tégla, rozsdás vaspánt, porladó cement, egy helyütt kissé megnyílt a fal, és egy nyúl lépett ki a járdára.

...

Mindenki számára nyilvánvalóan a huszonhetes számú nyúl volt ő, aki most egymaga elindult délután a kihalt Monbijou utcán."

 

 

 

 

további helyek:

 

 

http://invitelweb.hu/turi.zoltan/

 

http://pszichologus-pszichoterapia.hu/

 

http://www.parterapia.mobi/

bottom of page