embertüsk*, szere*, karács* (töredékminde_)

Mit kívánjak? Boldogságot kéne, de nekem nem volt még a boldogsággal jó történetem. Boldogtalanságot kéne, hadd változzon át? Gondolkodom: nyíltan leszek egyre ostobább. Kora ősz van, ülsz egy párnás, erős fapadon, kutya szuszog, gyerek a fán bal oldaladon. Gőzölögnek távolban a borsodi hegyek, természeted kóstolgatja a természetet. Bor van, béke. Idő nincs, mert áthangoltad azt. Telet jelent a homlokod, két kezed tavaszt. És az egymásba akadó tekinteteket nevezzük el nyárnak. Mindegy. Mondjuk, szereted. Kábult fények veszekednek rózsabokrokon. Minden ember tüske, szeret. S egyik se rokon. Magányod mint mesterséges fényforrás, ragyog. Jelened van. S ezt kívánom: én is jelen vagyok.

/jónás tamás – négyütemű fekvőtámasz/