Lacan, a vég nélküli várakozásról

A felismerés, amire a páciens-tanítvány jut, felszabadítja, de meg is rémítheti őt. “Miért okoz ez mindig rémületet, amikor szembekerülünk a ténnyel, hogy nem létezik egy olyan Másik, aki bármilyen módon is végképp értelmet adhatna létünknek? Tán azért, mert akkor kiderül: semmi más nem áll a beszélõ egyén rendelkezésére, mint a saját vágya, amely elõreviszi. Éppen e mindenható Másikról való lemondás az, amely lehetõvé teszi, hogy saját véges létének tudatára ébredjen, s végre kilépjen egy képzeletbeli valakire való vég nélküli várakozásból, aki meghozná az élet értelmét, a megoldást, a kiegészítést, a Szuverén Jót...” – idézi Füzesséry Lacant. (Füzesséry, 1993. 57–58.)