gyönyörű gyár az ország, legszurtosabb a szabadok közül
Olyan az ország, mint a gyönyörű gyár A Révész utca végén, kulcsra zárva. Emlékszik, mint a játszótéri pázsit, A felnőtt század kisgyermekkorára.
Egy rész téglából, egy rész műanyagból, Kétholdnyi föld, világtól elhagyott. Kemény művészet kell, hogy összetartsa A gazdátlanul tengő anyagot.
A pléhtető lejtőjén mennyi manzárd! S legszebb a tornyok cukorsüvege… Ha kialudna egyszer a kemence, Az utca jéghidegre hűlne le.
A portás lustán megzördíti kulcsát: Belül csupa tűz, kifelé komoly. Az egyetlen hír ösztönéletéről A kéményből fölszálló füstgomoly.
Éppen ilyen gyönyörű gyár az ország, Legszurtosabb a szabadok közül. Ha készen kapja félig kész jövőjét, Szerencséjének dehogyis örül;
És nyögi azt a hülye hagyományát, Hogy nem cselekszik isteni parancsra. A túlélésre gondja van: kaput zár, Hogy műszak végén bús fejét lehajtsa.
A változások őre változáskor Akár a népe, oly tanácstalan. De akkor is szép, hogyha tetszhalott, mert Akárhogy nézem: ragyogása van.
Fölébreszthetném, mint vendég a portást, De egy káromkodásával megölne… Csak alszik, mintha kisgyermekkorában. Alszik. Akármi lehet még belőle.
